Referenciák a KES-148 gépről
Tapasztalat a bipoláris-monopoláris frekvenciával dolgozó RF gép, a KES-148-as mono-bipoláris kezelőgépről.
Ez év márciusában kezdtük el használni a gépet szalonunkban. Nyílt napot hirdettünk rá, amire nagyon sok érdeklődő
érkezett és próbálta ki egy ingyenes 15 perces kezelés erejéig. Mivel az szerettük volna, hogy minél inkább
észrevehető hatást érjünk el már az első alkalommal a legtöbb vendégnek -akinél csak lehetséges volt- a tokakezelést
javasoltuk ez alatt a 15 perc alatt. Az eredmény megdöbbentő volt. A gépet kezelő kozmetikus hölgy minden vendégnek
javasolta, hogy kezdés előtt tartsanak egy törölközőt a toka alá és a tükörben tekintsék meg, hogy az meddig ereszkedik
meg kezelés előtt, és mennyire kezelés után. A zsírréteg látványos elvékonyodása mellett szembetűnt a bőr jelentős
feszesedése. Mindehhez a bipoláris kezelőfejet használtuk.
Egyik hálás, Bambuszvirág® kúrát végzett vendégünk, Martinkovics Edit (54 éves) Párkányból a Bambuszvirág® kúra
utáni fenntartó időszak alatt 5 héten keresztül heti egy alakalommal vette igénybe a zsírbontó gép monopoláris
funkcióját. Az első kezelés előtt a has körmérete 97 cm volt az ötödik alkalom után 91,5 cm-t mértünk, ill. a bőr
feszesedése is szembetűnő volt. Ezzel az eredménnyel szembesülve Edit rögtön igénybe vette a bipoláris kezelést
is a tokán. A fogyás következtében megereszkedett az arccsontján a bőr. Két alkalom után ezt a lelógó bőrt sikerült
látványosan csökkenteni, a hatodik kezelés után pedig teljesen visszahúzódott az állcsonthoz ez a petyhüdt bőr.
Szezech István (50 éves) Csolnokról szintén elvégezte a Bambuszvirág® kúrát és a fenntartó időszak alatt összesen
nyolc alkalommal vette igénybe a bipoláris kezelést. 20 percet a hason dolgoztunk, melyen 4 cm-t sikerült csökkenteni.
Tíz percet pedig a toka kezelésére fordítottunk. A harmadik kezelés után István boldogan jött vissza és
közölte: "10 év után ismét látszik az állcsontom!"
Nádasiné Györgyi (51 éves) Kesztölcről a nyílt napon próbálta ki a zsírbontó gépet. A 15 perces has kezelés után
észrevette, hogy bőre feszesebb, ezért még hat alkalommal jött, melynek eredményeképpen a nadrágszíját kettővel
beljebb tudta húzni.
A vendégek elmondása szerint a kezelés napján több folyadékot igényelnek, ill. 5-8 óra elteltével levertséget és
fáradékonyságot tapasztalnak, az érzékenyebbek pedig közvetlenül a kezelés után enyhe hányingert éreztek. A napi
3 liter folyadékot a kúra egész ideje alatt köteleztük ill. a SPA salaktalanítót is, valamint könnyű étrendet
és testmozgást javasoltunk az eredmény fokozása céljából.
Arckezelések a KES148 mono-bipolár rádiófrekvenciás készülékkel.
Ez a készülék nemcsak test formázására jó, hanem a többféle speciális fejjel az arc, nyak, dekoltázs bőrének
feszesítésére is.
Az arckezeléseket kb. 50 vendégen próbáltam ki, akik különböző korú, bőrtípusú, bőrszínű
(Fitzpatrik skála fokozatai) de többnyire nők voltak.
A kúra 5 alkalomból állt, amit hetente 1x nagyjából ugyanabban az időpontban végeztem.
Eredmények
Arc, bőrfeszesség tekintetében
A kezdeti stádiumú bőrlazaság 28-36 év közötti nők esetében 100%-ban elmúlt. Náluk a bőr apróbb ráncai is eltűntek.
A mélyebb ráncok, ha voltak, a felére csökkentek, ami optikailag nagyon befolyásolta a bőrképet.
A bőrfelszín sokkal fiatalabbnak tűnt, és a rádiófrekvenciás kúra után történő kezelések (hámlasztás,
bőrcsiszolás, mezoterápia, elektroporáció) hatékonysága, és hatásideje megsokszorozódott, mintha kb. 5 évvel
(magához képest) megfiatalodott volna a bőrkép. Rosacea nem romlott, az erősen seb.sicca és seb.oleosa bőrök
is javultak.
36-55 éves nők körében az apró ráncok elmúltak, a mélyek (glabella, nasolabialis redő) javultak kb. 30%ban.
A petyhüdtségből adódott (nekem normál kezeléseknél jelentős gondot okozott) lógó arc és áll él szemmel
láthatóan rugalmasabb lett, ami számomra azért meglepő, mert az eddigi munkám során ezt nem, vagy elenyésző
mértékben tapasztaltam.
Nyak, dekoltázs
A fiatalabbak esetében természetesen csak akkor volt változás, amikor napkárosodás állt fenn, vagy erős
szoláriumos volt a vendég bőre.
A gyengébb elváltozás 100%-ban megszűnt, az erősebb, mélyen ráncosabb, petyhüdtebb bőrt szemmel láthatóan
javította. Az elváltozás nem szűnt meg teljesen, bár a szubjektív (vendég által elmondottak) szerint is
nagymértékben javult a dekoltázs bőre.
Az idősebb vendégeknél a nyakon lévő laza bőrfelesleg kissé visszahúzódott, de ott az 5 alkalom igen
kevésnek bizonyul, az ő esetükben folytattuk a kúrát.
Azok a kozmetikai kúrák, melyeknél nem azonnal (első kezelés) látszódik eredmény, megnehezíti a
kozmetikus dolgát. A kezeléseknél az első alkalommal is látszódik eredmény, ami nagy öröm a vendégeknek,
megkönnyítve részünkre az eladást.